Bemutatkozás

  1988.05.17-én születtem Debrecenben Mezei Gergő László ként. Szüleim már előre tudták, hogy gondok lesznek az egészségemmel. Súlyos nephrológiai problémákkal születtem. Hamarosan 4 nagy műtéten estem át, a jobb vesémet eltávolították, a balt pedig többször műtötték. Féléves koromban engedtek ki elsőnek a kórházból, de sajnos hosszú-hosszú ideig rendszeres vendég voltam. Több emlékkép van előttem, amikor éjszaka indultunk be az ügyeletre, vagy azért mert épp vesegyulladásom volt, vagy, mert befulladtam (nagy műtéten összeszedett légcsősérülés).  Az iskolai tanulmányaimat 1995-ben kezdtem meg, a hajdúböszörményi Bocskai István Általános iskolában. Fiatal koromban nem nyújtottam kiemelkedő sport teljesítményt, sajnos a betegségem miatt komoly sportoláson nem gondolkodhattam. 2003-ban fejeztem be általános iskolai tanulmányaimat és ugyanebben az évben a Bocskai István gimnáziumban folytattam tovább. Sajnos ezt sem volt könnyű elvégeznem, a sok hiányzás miatt, amit betegeskedéssel töltöttem. Ennek ellenére, érettségi után felvételt nyertem, a Debreceni Egyetem állam és jogtudományi karának igazgatásszervező szakára. 




Gyökeres változást hozott az életemben, amikor 2005.05.04.-én sikeres vesetranszplantáción estem át. Az immunszupresszív gyógyszerek egyik mellék hatása volt, hogy szépen ki gömbölyödtem. Szerettem volna jól kinézni, ezért a fogyás érdekében elkezdtem komolyan mozogni, és egészségesen, tudatosan étkezni. Kis idő elteltével a Tekergőkhöz kerültem, a fertőzésveszély miatt az úszással nem próbálkoztam, így maradtam a futásnál illetve a kerékpározásnál. Eljutottam első edzőtáboromba. Ekkorra már sikerült megvásárolnom első kerékpáromat, amitől sajnos már meg kellett válnom. A Transzplantációs alapítvány által rendezett Sport és Önismereti táborban felhívták figyelmemet, ha komolyan dolgozok, van esélyem indulni szervátültetetteknek rendezett nemzetközi versenyeken. Első versenyem, 2007-ben Hajdúszoboszlói Aquapark 10km-es távja volt , ahol 11. lettem 47perc 51mp-es idővel. Nagyon elégedett voltam, de amikor láttam a dobogón álló futókat, eldöntöttem: sokat fogok edzeni és meg sem állok addig amíg nem érek fel én is a dobogó legfelső fokára. 2008-ban kijutottam első nemzetközi versenyemre. Kerékpáros és futó számokban indultam, 5000m-en sikerült elsőként beérnem a célba. Felemelő érzés volt. Innen már nem volt visszaút, hiszen a következő cél: világbajnokság, Ausztrália 2009. Sikerült kerékpáros időfutamban illetve mezőnyversenyben is világbajnoki arany érmékkel haza térnem. Sajnos az akkor kedvenc számomban, 5000m-es futásban 1,4mp-el lemaradtam az első helyről. Az ötven órás utazást sajnos másfél nap alatt nem sikerült kipihennem, de a csapatversenyben sikerült győzedelmeskednünk, ami erőt adott az egyéniben elszenvedett vereség feldolgozásához. Az atlétikában is jeleskedtem,1500méteres síkfutásban világbajnoki címet szereztem. A Világbajnokság után kezdtem megtapasztalni, amikor is lettek követőim és sokan jöttek oda hozzám, hogy belőlem merítenek erőt, illetve példaképüknek tartanak. Ez felemelő érzést és még több motivációt adott a folytatáshoz. 2010-ben a sok pozitív visszajelzésnek köszönhetően és komoly felkészülésemnek hála, Írországban 6 új Európa bajnoki címet szereztem és 800m-en 2. helyezést értem el. Ezzel a játékok a legeredményesebb versenyzője lettem. 2011-ben, a svédországi Götheborgban megrendezésre kerülő Szervátültetettek Világbajnokságára készültem. Ahol mindkét kerékpáros számban megvédtem címemet, emellett, 5000méteren új világbajnoki aranyérmet szereztem. 1500m-en, a kontinens leggyorsabbja ként, 2. helyen értem célba. Idén, 800m-en új Európa Csúcsot állítottam fel, 1,5mp-et faragva a régi rekordból. Sajnos, az Európa Bajnokságra nem utazhattunk ki, így címeimet nem tudtam megvédeni. Idén, a Világbajnokságon, csak futó számokban fogok indulni és szeretném megvédeni címeimet. A meglévők mellé pedig újakat szerezni és csúcsokat dönteni. Bízom abban, hogy a sportolással megőrzöm egészségemet, ami számomra a legnagyobb kincs és kitartó munkámmal még sokáig hozom a maximumot.